Miért tartunk magunkban annyi mindent?

Biztos naiv vagyok, de néha még mindig rádöbbenek, hogy mennyire nem beszélik ki az emberek a velük történt eseményeket a munkában, gondolataikat, érzéseiket, hanem gyűjtögetik magukban.

Főleg férfi ügyfeleimnél látom, és itt is talán a műszaki területeken dolgozók, mérnökök, informatikusok, akik egyszerűen bezárják a munka világát egy skatulyába magukban, amikor hazaérnek. De attól még nem egyszerű a megérkezés.
Megérkeznek párjukhoz, családjukhoz, ugyanakkor a fejük tele van még az aznapi történésekkel. Így nehezebb ráhangolódni másokra és kérdezősködni, hogy „Drágám, neked milyen napod volt ma?". Néha kérdezniük sem kell, mert a hölgyek maguktól is elkezdik mondani, hogy mi történt velük, mire akadtak ki aznap, milyen jó dolog történt velük. A férfi végighallgatja, figyel, amennyire tud, lehalkítva a saját gondolatait, és próbál segíteni a megoldásban. De a nőknek - mint tudjuk,- nem mindig a megoldás kell, hanem inkább, hogy végighallgassák. Szóval továbbra is hallgat a férfi.

Azért emeltem ki a műszaki területen dolgozókat, mert ők aztán többségében végképp el sem próbálják mondani, hogy mik történtek a munkahelyen, mert a szakmájuk is olyan, amit néha el se magyaráznak a párjuknak. Nem mondják el, mert technológiákkal foglalkoznak, programokat fejlesztenek, üzemeltetnek, komplex környezetben dolgoznak az üzlettel, ahol magas elvárások, számonkérés és teljesítmény kényszer van. Ahogy szokták mondani, „fejben ott kell lenni".

Nem mondják el, hogy az üzleti oldal nem érthetően, részletekbe menően specifikálta az igényeit, így több körös egyeztetések miatt türelmetlenség, feszültség alakul ki, főleg ha a nem egyértelmű leírások miatt a műszaki szakembereknek többedszerre kell elvégezniük egy feladatot, amiért néha még köszönöm sem jár. Ilyen például az IT, ami egy kiszolgáló osztály, tehát mindig meg kell oldaniuk mindent, olyan nincs, hogy nem tudják, vagy idő megtalálni rá a leghatékonyabb megoldást. Hasonló helyzetben vannak a többi kiszolgáló osztályon dolgozók (HR, pénzügy, ügyfélszolgálat, back office) is, magas a stressz faktor.

Azt, hogy mennyire osztjuk meg a problémáinkat, nehézségeinket, meghatározza a személyiség típusunk és felvett stílusunk is. A természetes stílusunk az, amikor magunkat adjuk, amilyenek vagyunk, stresszes helyzetben is ehhez térünk vissza, mert könnyebb, komfortosabb, mint a felvett stílus, amire akkor váltunk át, ha úgy érezzük, hogy megfigyelnek minket, meg akarunk felelni mások elvárásainak. A felvett stílus több energiát, odafigyelést igényel, így stresszesebb is.

Vajon a természetes stílusunk zárkózott, visszahúzódó, gyakorlatias, elmélkedő vagy inkább társaságkedvelő, meggyőző, ösztönző, magabiztos a másokkal való kommunikációban és véleménycserében?
Beszédes vagy barátaiddal, ismerőseiddel, de tartózkodó vagy új emberekkel? Hogyan közelíted meg a problémákat és döntéseket?
Kikövetelő, erőteljes, eltökélt, felelősségteljes vagy, vagy pedig nem tolakodó, konzervatív, érdeklődő?

Érdemes a fenti kérdéseken elgondolkozni.

Ami viszont a legfontosabb, hogy ha csak gyűjtögetjük magunkban az érzéseket, problémákat az nagyfokú stresszt okoz, és az egészségedre is káros lehet. Találj legalább egy embert, akivel kibeszélheted, hidd el, hogy nagy megkönnyebbülést jelent!