Küldetésem, értékeim, meggyőződéseim, saját történetem

 

Küldetésem


Küldetésem, hogy a változást, fejlődést új perspektívával tudjam támogatni, így a folyamat során az ügyfeleim öntudatosságát erősítsem építve az erősségeikre, korábbi pozitív tapasztalataikra, képességeikre. Célom, hogy ügyfelem megtalálja saját önazonosságát, autentikusan élje az életét, nem mások, hanem saját elvárásai és értékrendje szerint.

Értékeim


Fontos számomra a fejlődés, hogy előre tudjak haladni a céljaimban, amellett hogy a jelent is értékelni tudom.
Kíváncsi vagyok és izgatottan állok a kihívások elé.
Megoldás orientált szemlélettel keresem a korábbi jó gyakorlatokat, erőforrásokat, támogató erőket, melyek támaszt nyújtanak.

Pozitív gondolkodásom azt mondatja velem, hogy nincs lehetetlen, ha valamit nagyon szeretnénk, el tudjuk érni. Kellő elszántsággal, hittel és kitartással az égről is lehet hozni a csillagokat.
Mindig keresem az eszközt amivel újszerű, kreatív megközelítéssel valami egyedit lehet létrehozni.

 

Meggyőződéseim


Hiszek a struktúrált, fókuszált folyamatokban, de legalább olyan fontos hogy rugalmassággal párosuljon az ügyfél igényei alapján.
A tudatosság az alapja mindennek, ami fejleszthető.
Fontos nekem, hogy ne csak a felszínt kapargassam, hanem mélyebben is dolgozzak ügyfeleimmel hiedelmek, értékrend, viselkedést mozgató érzések és gondolatok mentén mind szervezeti, mind egyéni szinten.

Saját történetem

Úgy gondolom, hogy az életemben többször megküzdöttem a nehézségekkel és nem ijedtem meg a kihívásoktól. Akkor adott helyzetben nem esett jól kimozdulni a komfort zónából, de tudtam, hogy később hasznomra válik. Ezért nem féltem változtatni mind a magánéletemben, mind a munkámban, amikor úgy éreztem, hogy nem a saját utamat járom..
A CoachCard vállalkozás elindításával egy nagyon mély belső hiedelmet és alapértéket, a biztonsághoz való ragaszkodást kereteztem át és a kockázatvállalással kapcsolatos félelmeket küzdöttem le.

Miért döntöttem úgy, hogy a coaching a hivatásom lesz?

Fontos érték számomra gyerekkorom óta segíteni másokon, illetve megoldásokban gondolkozni, amik a céljaink felé visznek. Értő figyelemmel, türelemmel tudok fordulni az ügyfeleimhez azzal a céllal, hogy pontosan megértsem a helyzetüket és előrevivő kérdésekkel támogassam őket. Tapasztalataimmal, módszertani ismereteimmel és személyiségemmel meg vagyok győződve arról, hogy értéket teremtek.

A coaching és én, személyes történetem

Szervezetfejlesztés mester szakra jártam munka mellett HR-esként 2010-ben, amikor volt lehetőségem kipróbálni egyik tantárgy keretében magam coachee-ként egy profi coach vezetésével. Egyszerűen elvarázsolt a módszer, és amiket kimondatott velem Dr. Surányi Kinga, pedig akkoriban egy elég szorító helyzetben voltam a munkahelyemen, már nem tudtam azonosulni az ottani vezetéssel, és többször konfliktusba keveredtem, amiknél az érzelmeim rossz irányba vittek. Volt mit dolgoznom magamon. Alkalomról alkalomra egyre tisztábban láttam magam és értettem meg, hogy mit csinálok rosszul és mit kéne tennem inkább ahelyett. Készültem minden alkalomra, nagyon izgatott voltam, vártam a következő találkozókat lelkesen, mert valahogy beszippantott a beszélgetés és a folyamat. Kaptam feladatokat és látványos volt a fejlődés, sokszor megfigyeltem magam adódó helyzetekben és tudatosabban reagáltam. Egyre jobban éreztem magam és annyi mindent beláttam, hogy eldöntöttem, hogy az én utam már valahol máshol van. Jelzett nekem a testem, az érzéseim és a lelkem.

 


Oldal URL