Megszelidíteni a belső tigrist -dühkezelés
Ismerős a helyzet? A te gyereked is néha így viselkedik?
Hogyan érzed ilyenkor magad és hogyan látod őt?
A dühkitörés okai lehetnek általában olyan egyszerűnek, kis dolgoknak számító helyzetek, mint pl. a gyerek nem kaphat még egy gombóc fagyit, vagy a szülő szimplán ragaszkodik hozzá, hogy a gyerek kapcsolja be a biztonsági övet, vegye fel a sapkáját, megkéri a gyereket, hogy pakoljon el maga után.
Bár egyszerű helyzetekről beszélünk, de a legnehezebb dolog benne, hogy a gyerek nem tudja abbahagyni a dühöngést.
Nálam is előfordult a kislányommal már nem sokkal 1 éves korában is, ledobta magát a földre, más esetben a parkettára és úgy feszítette magát, hogy kemény dió volt felemelni onnan, még azt is nehezen hagyta, hogy kézbe vegyem akár én, akár az apukája. Félelmetes volt először látni őt ebben a helyzetben és elsőre a tehetetlenséget éreztem, ő küzd az ellen, hogy lenyugtassam, és még jobban bepörgeti magát.
Olvastam egy nagyon kreatív, számomra jópofa megoldást erre a nehéz helyzetre, amikor egy apuka úgy reagált a lánya dühkitörésére, hogy azt mondta neki, hogy „a benned lévő tigris elvesztette a fejét".
Ez a hasonlat annyira megragadta a kislányt, hogy elképzelte magában a tigrist, és ő maga is elkezdett félni tőle.
Hogyan lehet megszabadítani a kislányt a tigristől?
Nem kell, hogy megszabaduljon tőle, a kislánynak kell megszelídítenie.
Nézzünk meg egy példát, hogy a tigris megszelídítésének mi lehet egy lehetséges módja egy rövid esettanulmány formájában:
Apuka mondja a 4,5 éves kislányának: „Kérj meg engem, hogy adjam neked ezt a lapátot! Ne add fel, még ha „nem"-et mondok is. Én továbbra sem fogom odaadni a lapátot. Te olyan mérges leszel, hogy a benned lévő tigris is felébred, és ő is dühbe gurul. Éppen akkor, amikor a tigris benned dühkitörésben van, akkor kimondom a mágikus szót: fagyasztás. Amikor te meghallod a fagyasztás szót, azonnal abba fogod hagyni a dühkitörést, és úgy tűnik majd, mintha mi se történt volna."
Még hatásosabb lehet, ha ezt a helyzetet a kislány szerepében játssza el valaki, eltúlozva azt, hogy a földhöz veri magát, és csúnya szavakat kiabál a másik felnőttnek, aki nem adja oda neki a lapátot. Ha az egyik szülő fel tudja venni ezt a szerepet, az nagyon életszerű és meghatározó lehet a gyerek számára, hiszen így a gyerek kívülről nézi meg a helyzetet. A vége az lehet, hogy mire az egyik szülő kimondja a fagyasztás szót, hirtelen a másik szülő abbahagyja a dühkitörést, feláll a földről, leporolja a ruháját.
Tehát a sorrend: 1. előhívni a tigrist 2. amikor a dühkitörés erősödik, akkor pedig megszelídíteni őt.
Jó ötlet lehet ilyenkor, ha a kisgyerek saját maga megrajzolja a belső tigrisét egy fehér papírra, szépen kiszínezi, és kihelyezi a szobájába, ahol gyakran látja. Amikor nincs otthon, akkor is könnyen elő tudja hívni a rajzot a gondolataiból.
Ez után kezdődhet el a gyakorlás a gyerekkel helyzetgyakorlatokon keresztül, hogy a belső, megszelídített tigris a tenyeréből tudjon enni.
Visszatérve a saját megoldásomra, ami tapasztalataim szerint működhet 4 év alatti gyerekekkel, hogy elkezdeni elterelni a figyelmét, lehet, hogy nem elsőre fog sikerülni, de rámutatni valamire, ami felkeltheti az érdeklődését, ami iránt lelkesedik, pl. háziállatok, kutya, cica, vagy visszahívni egy olyan helyzetet, amikor nagyon jól érezte magát.Minden gyerek más, ígyérdemes kísérletezgetni kitartóan, hogy mi lesz a működő megoldás!
Kárpáti-Kincses Krisztina, gyerek és üzleti coach
Oldal URL
A jelenlegi oldal elsődleges címe: http://menedzsment.info/gyerek-coaching-megszeliditeni-a-belso-tigrist-duhkezeles-10504/
Továbbá az alábbi címen is elérhető: http://menedzsment.info/doc10504/